2015. május 29., péntek

Körséta a kampuszon X.

Figyelem! Akinek már így is sok volt a téglafalakból, az most gyorsan zárja be az ablakot! Aki még bírja, az is inkább félve görgessen lentebb, ugyanis most aztán tényleg töménytelen mennyiség érkezik!

Valamilyen különös oknál fogva imádom a téglát, mint anyagot és mint felületet, és ebből következik, hogy nem vetem meg a gyárépületeket, valamint az azokból átalakított loft nevezetű lakásokat sem. A következő képkockákon ugyan nem a klasszikus loft-hangulat köszön vissza, de kicsit azért szerettem volna, ha kívülről ezek az épületek úgy festenek, mint ha régi gyárak épületeiből lennének lakhatóvá alakítva.

És hogy mit keresnek bérházak az egyetemen? Régen nekem is szimpla telkeim voltak, de jobb szerettem volna, hogy ha életszerűvé válik a lakáskérdés a diákjaim számára, ezért építettem meg a Kalács utcai bérházakat. Telkenként 4-4 lakás, egy, kettő, illetve három szobával, hogy ne csak párok és barátok, akár kisebb baráti társaságok is beköltözhessenek. Talán kicsit aprók és zsúfoltak, de számomra így hozzák meg az igazi hangulatot. Lássuk!




Talán ez a legextrémebb ház, ugyanis a magasföldszinten egy klubhelyiség szerű közösségi tér is található biliárddal és bárral. Jelenleg csak két barátnő lakik az épületben, de terveim szerint Szalai Vivi és Előd Réka albérlete is itt lesz.







A második ház talán kicsit furcsa a tetőre vezető lépcsővel, de ez volt a legközelebbi ötletem ahhoz, hogy a Jóbarátok című sorozatban látható tűzlétrás new yorki bérházakhoz hasonlót alkossak. Persze tudom, ez nem olyan magas, meg egyébként is ez nem tűzlépcső, és nincs is igazi kijárat oda a lakásokból, de azért szerintem vagány lett.







Ebben a házban lakik Emese és Ádám, illetve itt található összesen két darab háromszobás lakás.



A harmadik házat kőrfolyosók és gangok bűvöletében építettem, ezért vezet az út a lépcsőházból nyitott folyosón át a lakásokba. Még ha furcsa is, a kép is szándékos. Képzeljük ezt az egyetem művészeti szakára járó diákjainak egyik feladata, figyelemfelkeltése vagy akármicsodájaként...








Ebben az épületben még csak tesóm siménje lakik.


Ezennel a séta végére értünk, remélem nem fáradtatok el nagyon. Hamarosan jön az összefoglaló, a várostérkép, egy felülnézet, hogy ki hova költözött, esetleg hogyan zajlik az egyetemi élet.

5 megjegyzés:

  1. Először is, tetszik nagyon! :) A lakásokat belülről is megmutatod majd? Emesééket már ugye láttuk, de a többit?:) A másik ami érdekel, hogy tudsz panel lakást csinálni a simsbe, ami be is költöztethető több simmel, mint pl az alaplakások Bellavárában?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik! :) Igen, majd idővel a másik két berendezett lakást is megmutatom, és persze a többibe is költöznek majd, amiket szintén meg szeretnék mutatni.

      Bérházat építeni egyszerű. Fontos szabály, hogy a lakásoknak csak egyetlen ebjáratuk legyen, és az is a Nagyvárosi élettel jött ajtó, lábtörlővel kifelé. Lehet hozzá csapni garázst is, ebben az esetben is kell egy bejárati ajtó, és a garázsajtón túl ne legyen másik bejárat. A garázs természetesen közvetlen a lakásba vezessen. Ha kész a ház, akkor megnyitod a kódablakot, és az alábbi kóddal apartmanná teszed a telket. Azért fontos előbb mindent megépíteni, és csak aztán beírni a kódot, mert ha megváltoztatod a kategóriát, akkor utána már nem mozgathatsz falakat, ajtókat, ablakokat, valamint bútorokat a közös terekben, illetve az épp nem aktív lakásokban.

      A kód: changeLotZoning apartmentbase

      Törlés
    2. óóó, köszönöm szépen *.*

      Törlés
  2. Hű, nagyon jól néznek ki. Tényleg kicsit gyárépület feelingjük van a házaknak, de tök jól ki lettek alakítva a lakások.
    Nekem az első tetszik legjobban, bár a többi is szuper.
    Amúgy nem is tudtam, hogy egyetemvárosba is lehet apartmant építeni. Már hogy így belegondolva logikus, mert miért ne lehetne? De eddig nem jutott eszembe. Viszont ez most adott pár új ötletet. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)

      Bevallom, én se voltam benne biztos, gondoltam próba cseresznye! :D Az mondjuk kicsit zavar, hogy a szurkoló simek, meg a kabalafigurák ide is szabadon bejárhatnak, ha nincs külön kizárva minden látogató a lakásokból, de hát ez legyen a legnagyobb baj, csak a slozit ne foglalnák el folyton... :D Egyébként is, milyen lenne az élet, ha nem lépne melléjük naponta valaki szurkolni, vagy nem verekedne össze egyetemi éveik alatt legalább egyszer boci és láma az orruk előtt. :D

      Törlés