2013. október 29., kedd

Rendezzük be! - Kényelmes nappali

Végre elérkeztem a kedvenc helyiségemhez, a nappalihoz. Számomra mindig ez a szoba adja meg egy ház vagy lakás alaphangulatát. Ahogy az életben, a valóságban is minden itt történik napközben. Kikapcsolódás, szórakozás, pihenés, családi ügyek, baráti összejövetelek... Az élet fő színtere! Ezért aztán azt lehet ide bezsúfolni, ami csak tetszik és fér. A szórakoztató elektronikától kezdve a hobbikon át a könyvekig mindent. Simán elfér a minibár és ha nincs máshol hely még az étkezőasztal is. Lássuk milyen lett Anita és Martin nappalija!

A berendezéshez használt kódokról és segédelemekről ITT és ITT olvashattatok korábban.

Összesen egy régi IKEA kanapét és egy állólámpát hoztak magukkal, na meg persze pár növényt és személyes tárgyaikat dobozokba csomagolva.


A nappaliban az étkező színei térnek vissza. A fal zöld, néhány helyen tégla. A ferde fal ablaktalan szakasza és az új ablak fala esztétikai okokból kapta ezt a burkolatot. Ez feldobja a szobát, nem lesz csak monoton zöld. A képen nem látszik, de az alsó két kocka széles szakaszon lesz a TV, mögé szintén tégla került, ez már a funkciót hivatott kicsit kiemelni. A parketta maradt az eredeti világos fa.


Eredetileg egy dupla üveges ajtó nyílt innen a kertre, de ez nem passzolt a látványba, ezért lett kicserélve a lakás többi belső ajtajához hasonlóan egy Öreg Jenkire. Elfogult vagyok, ez a kedvenc alapjátékos ajtóm. Mivel így elég sötét lett ez a sarok, kellett egy ablak. Az oszlopok* a térelválasztásban segítenek majd, tovább olvasva kiderül, hogyan.


A nappali legfontosabb bútora - szerintem - a kanapé. Ez határozza meg leginkább a hangulatot és segít kiválasztani a kiegészítőket. Egy feltűnő darab mellé már nem illik túlcifrázni a dekorációt, de egy semlegesebb, egyszerű szetthez bátrabban lehet kiegészítőket választani. Ezért is volt jó ötlet az EKTORP kanapéval költözni. A kétszemélyes testvér elengedhetetlen a baráti összejöveteleken. A bútor a Cuccok csomaggal jött, ám a színe letöltés. A kávézóasztal is IKEA, és ezzel már el is dőlt, hogy a zöld-fehér-tégla kombináció egy halvány fa árnyalttal egészül ki.


Világítás tekintetében a hangulaton van a hangsúly, így bármilyen lámpatípus elképzelhető a szobában. A kedvenceim az állólámpák. Az ülőbútorok között jól jön még egy-két tároló elem, mint a HEMNES szekrényke, aminek szintén egy letöltésnek köszönhetően lehet ez a színe. A függönyöket már jól ismeritek. A sötétítő az étkezőére rímel, a fényáteresztő otthonosabbá teszi az összképet. Fontos tudni, hogy a ferde falon lévő ablakra csak akkor passzolnak a függönyök, hogy ha ki van kapcsolva a move_objects. Először többnyire a sötétítőt teszem le, mert a másikat középre kell igazítani. Ebben segíthet a korábbi függönyös tippem.


A szórakozást a TV és a Hifi biztosítja. Ugyan a DVD-lejátszó csak látvány, mégis jobb, hogy nem üres az a polc. Ennyit az elektronikáról, a párocska jobban szeret olvasni és csendben, vagy halk zene mellett pihenni, beszélgetni


Ezért is készült ez a különleges térelválasztó a fürdőbe és a hátsókertbe vezető ajtók elé. A polcok eredetileg CD-állvánnyal lettek kitalálva, de az furcsábban állt a térben és nem is ért a plafonig, mint az oszlopok. A színes puff ugyan ránézésre nem túl kényelmes egy egész napos olvasás-maratonhoz, de mint tudjuk, a simeknél ez nem feltétlen szempont, beleszerettek és kész.


Azért választottam üres polcokat, mert több darab esetén sokkal mutatósabb, hogy ha magunk töltjük fel könyvekkel és dísztárgyakkal. Martin nem egy gyűjtögetős fajta, és Anita is inkább csak a könyveket és a növényeket szereti, így nincs sok kacatjuk. A picike Eiffel-tornyot és a zsiráfokat is ajándékba kapták egy világjáró kedves baráttól, a dobozok főként papírokat és fényképeket rejtenek, egyébként Anita csomagolta be őket szép zöldre. A tollak és a jegyzetlap jól jön majd, ha valamit gyorsan le kell jegyezni.


Egyszerű módszert találtam ki a polcok bepakolására. Elsőnek többnyire kiválasztom, miket szeretnék letenni, majd egy könnyen megfogható és törölhető tárgyat - többnyire a képen látható vázányi virágot - rakom fel a szekrény összes szabad pontjára. Ezt követően mindig csak onnan törlöm ki a tárgyat, ahová másikat is teszek helyette, így nem kell figyelnem a lerakási sorrendre, ami általában lentről fel és balról jobbra halad. Így kerül könnyen csak középre a két zsiráf és az egész sort kitöltő könyvhalom is. Ha minden a helyén, akkor csak ki kell törölni a felesleges tárgyakat és kész!


A szimpla kanapékat is fel lehet dobni pár hanyagul szétdobált párnával. A terítőcskékkel nem akadályozzák majd a simeket. A legjobb a függönyhöz és a dekorációhoz igazítani, de nekem sajnos nincsenek még szép zöld párnáim, de már a fehér is otthonosabbá teszi a szobát.


A kávézóasztalra alapból két tárgy tehető, de a korábban mutatott moddal akár három, sőt erre még több is, hiszen az asztallap alatt is van még egy polc. A változatos elrendezéshez használható a kicsi oszlop, vagy a terítők, de jelenleg így is jól mutat a gyertya*, a virág és az újságok.


A kanapé mögött egy növénykompozíció kapott helyet, na meg egy asztalka, ahol később családi fotók fognak állni. Ezek jelenleg még nem kerültek kicsomagolásra.


Számomra szinte megoldhatatlan volt a szőnyeg-probléma, ugyanis elég kényes vagyok rá. Nagyon kevésre mondom azt, hogy szép, és mivel nem lehet őket négyzethálón kívül mozgatni minőségromlás nélkül, így a lerakással is bajok vannak. Ezért is csillant fel a szemem, mikor megláttam a szegélyeket. Többféle forma és szín, ráadásul ferde elem és kétféle saroklehetőség is jár hozzá. A padlóknál kell tetszőleges szőnyeget választani, majd köré pakolászni a kívánt szegélyt. Olcsó, nincs útban és elég sok lehetőséget rejt magában végtelen sok plusz tartalom nélkül.


A szabad falakon jól mutatnak a képek, főleg a tégla háttérrel. Ez a darab például egy alapjáték átszínezés. Ahol nincs a közelben lámpa, szeretem felülről megvilágítani, hogy a sötétben is érvényesüljenek. A puff fölé kettő is került, és a két ajtó között is jól mutat hegyvidéki fotó.




Már csak egy sarok maradt hátra, az ajtó melletti. Az egyiket letudtam egy ferde falszakasszal, a másikba pedig dobozokat és növényeket rendeztem. Első sorban dekoráció, de Anita megsúgta, hogy egy halom kacat van bennük, amit nem merne sehová se kitenni, de ajándék lévén kidobni se illik. Ne tévesszen meg senkit, az ajtó is dekoráció!


Íme hát a kész nappali! Egyszerű, kényelmes, fiatalos, otthonos.




A tulajdonosok is imádják, akár csak egymást! : )


Amint megérkezik a párocska új ágya, a hálószobai munkálatok is befejeződnek végre, és nem kell többet a földön aludniuk. Igaz, Martin elmondása szerint a kemény padló jót tett a hátának, kevesebbet fáj. Valószínűleg senki sem figyelmeztette korábban, hogy hosszú távon nem egészséges a túl puha matrac...

*Az oszlopok a fent linkelt szett letöltésével kerülnek a játékba. Ha nincs szükséged a többi tárgyra, akkor a letöltés kicsomagolása után csak az alábbi fájlokat tedd a játékba:
Suza_Mesh_Loft_Living_Column1story
Suza_Mesh_Loft_Living_Column2story
Suza_Rec01_Loft_Living_Column1story
Suza_Rec01_Loft_Living_Column2story

*A kávézóasztalon található gyertyák is a Sims2Play oldaláról voltak elérhetőek, de az archívumba nem kerültek még fel, ezért feltöltöttem nektek.

2013. október 26., szombat

Nézz ide!

Nekem csak egy gondom van a játékbeli összes TV-vel: bútorhoz vannak kötve! Ez nem jelent gondot, hogy ha van a berendezéshez passzoló, de én igen gyakran kerültem korábban szembe a problémával: egyik se felelt meg az elvárásaimnak. Erre jelentenek megoldást az önállóan letölthető TV készülékek.

MTS senesi2003 készítette el az alapjáték kicsi televíziójának bútorfüggetlen változatát először eredeti, majd kisebb-nagyobb méretben.


Akiknek jobban tetszenek a modern készülékek, jobban fogják értékelni a Feenwald verziót. Ez is több méretben és két színben tölthető le. Ezen az oldalon találtok egyébként DVD-lejátszót is. Természetesen nem működik, de jól mutat a magányos TV alatt.



MTS Honeyell egy IKEA bútorokhoz is jól mutató "szórakoztató központot" készített, plusz a letöltéssel jön egy Hifi is. A TV alatti polcok pakolhatóak, ide kerülhet akár a DVD-lejátszó, a Hifi, a videojáték, vagy bármi más, ami szimpatikus. A szekrény két változatban kerül a játékba, az egyik egyenesen áll, a másik 45°-kal elforgatott, sarokba helyezhető.


A játékban ugyan számos álló lámpa áll rendelkezésünkre, mégis akad olyan helyzet, mikor nem elég. MTS HigeLunatic és MTS plastcbox is készített különböző méretű változatokat egy-egy alapjátékos asztali lámpára.


Az átszínezések is jól jöhetnek. Annának erre is van több variációja. Az egyik kedvencem EZ, a másik pedig EZ. Mindkettőnek jól állnak az új színek.


Korábban már számos mütyürt mutattam, amik elhelyezhetőek a nappaliban. Ezeken felül tökéletes választás a könyv és a különféle tároló dobozok, gyertyák, dekoratív tálkák, vázák, stb. Kedvenc könyveim a  Sims2Play oldaláról valóak, de van még itt pár növény, párnák, festmények szép számmal és még szőnyegek is.


A Feenwald oldalán is lehet könyvre, magazinra, vázákra, dobozokra és szőnyegekre bukkanni.


Nem maradhat ki a bejegyzésből a Holy Simoy oldal sem, ugyanis a csodás virágos vázán, gyümölcstálakon, és a fényképes polcokon túl itt találhatóak a letöltéseim között szereplő legjobb szőnyegátszínezések. Az Éjszakák 3x2 darabja alapján készültek.


Most már tényleg nincs sok hátra a nappaliig! : )

2013. október 23., szerda

Tedd ide!

Ahogy ígértem, ma mutatom a sok-sok nappaliba való bútort. Ezen túl senkinek se lehet olyan gondja, hová tegye, inkább csak olyan, hogy melyikre? : )

Számomra hiánypótlóak voltak MTS mustluvacatz asztalkái. Az első és a második pakk is alap, játékbeli kávézó- illetve étkezőasztalok megmagasított, keskenyebb verziója, melyek tökéletesen alkalmasak arra, hogy - akár térben álló - kanapék mögé helyezzük őket. Bármit tehetünk rá és nincs útban.


MTS Honeywell az egyik kedvenc bútorgyártóm, így most sem maradhat ki a sorból. Az IKEA ihlette BENNO kávézóasztal ügyesen egészíti ki a cuccok csomag tartalmát, amiben ugyan számos asztalka van, egyik sem passzol színben a könyvespolcokhoz. Akinek nincs meg az Álomotthon Cuccok, az is letöltheti, ráadásul plusz átszínezéseket is talál hozzá, hogy más bútorokkal is harmonizáljon.


Ha már harmónia... Nektek is hiányoznak néha az alap asztalok más méretben? MTS Twi megoldotta a problémát. Pár alapjátékos és egy kegészítővel jött asztalkának is csinált testvért, ráadásul nem szükséges hozzájuk kiegészítő.


Nem rég fedeztem fel ezt a gyönyörű MTS Hek asztal párost. Két méretben és számos színben érhető el. Első ránézésre eszméletlen modern, de mégis elegáns és igazán egyedi stílust ad a szobának.


Nem rég kezdett átszínező projektbe MTS Michelle 111. Alapjátékos bútoroknak ad többféle színű fa textúrát, ami rettentően megkönnyíti a dolgunkat, ha létre akarjuk hozni azt a bizonyos harmóniát. Külön-külön nem linkelnék semmit, mert mindent megtaláltok a letöltései között, de azt elárulom, hogy a nappali vonatkozásában feltöltötte már az összes alap kávézóasztalt, tároló asztalkákat és könyvespolcot. Néhány kivétellel mind jól mutatnak, bár egyes elemek elvesztik az értéküket (lásd a keleties asztal, vagy a függönyös éjjeli szekrény), így nem mindenhez használnám szívesen.


Mióta először megpillantottam, nagy rajongója lettem MTS leefish (korábbi nevén leesester) szekrényszettjeinek. Az első kedvenc az éjszakákkal jött könyvszekrény alapján készült pakk. Leginkább a sarokelem jött jól, de az is nagy változatosság, hogy a polcok üresek, és a pakk többféle könyvsort is tartalmaz, amit saját kedvünk szerint rendezhetünk el.


A második kedvenc az IKEA BILLY könyvszekrény csomagja. Két üres elemből és egy köztes CD-állványból áll. Ehhez is tartoznak könyvek.


Aki nem szívesen vesződik a polcra pakolással, viszont szereti a könyvtárszoba-hangulatot a nappaliban, annak elég lehet MTS monue999 sarokeleme is.


Ha mégis szerettek pakolászni akkor töltsétek le MTS joninmobile üres szekrényeit. Az alapjáték és a Trendi Tini egy-egy darabja érhető el nála.



Ha kevés a hely, akkor jön jól MTS Numenor kétféle újságtartója. Nem csak könyveket lehet vele olvasni, a magazinokat is el lehet benne helyezni, így nem lesznek szerteszét mindenhol a lakásban. MTS Menaceman44 további két átszínezést készített hozzá, ha az eddigiek nem lennének elegek.


Egy kis csemege azoknak, akik unják már a könyvespolcra helyezett könyvek kinézetét. MTS plasticbox készített több átszínezést is, amik esetenként sokkal szemrevalóbbak, mint az eredetiek.


Bevallom, annyira nem rajongok a szekrénysorokért - talán ezért is hagytam a végére. Elég kevés olyat láttam eddig, ami tényleg tetszett volna, ezért a játékomban egy sincs. Viszont aki szereti őket, az letöltheti a Sims2Play modern szettjét. Két színben érhető el, a legalacsonyabb elemre tehető a TV, a többi elem gondolom könyvespolcként funkcionál.


Remélem találtatok szimpatikus darabokat, ezek után már csak egy bejegyzés választ el titeket Martin és Anita nappalijától. Hamarosan jelentkezem mindazzal, amit erre a sok bútorra pakolhattok!

2013. október 22., kedd

Csüccs ide!

Mikor elkezdtem összegyűjtögetni a nappaliba szánt letöltésekhez a linkeket, még nem gondoltam volna, hogy ennyire sok minden kerül a listára. Nagyjából a felénél rájöttem, hogy kénytelen leszek részekre bontani, különben egy olyan eszméletlen hosszú bejegyzést kell írnom, amit senki se fog végigolvasni...

Kezdjük elsőnek a legfontosabbal, ami nélkül egy nappali semmiképp se nappali: Mire ülnek a simek?

Az ismét feltámadt Holy Simoly ülőgránituraival kezdeném. Egyik kedvencem az Arizona Lounge Suit család, amiben nem csak három- és kétszemélyes kanapé + fotel található sok színben, hanem letölthető hozzá dohányzóasztal is két méterben. Nem mellesleg ebben a stílusban van még az oldalon íróasztal és könyvespolc is. A romantikus hangulatú bútorok kedvelői imádni fogják a Candice Olson szettet, az elegáns stílus kedvelőinek pedig az Amarante családot ajánlom.


Természetesen most is a Mod The Sims oldalról hoztam a legtöbb cuccot. Egyik kedvenc modern darabom az Annie Modular Sofa, amely összesen 3 elemből áll, mégis ezerféle variáció készíthető belőle. MTS sallyhails és MTS lovelymaa is készítettek hozzá szemrevaló átszínezéseket. MTS blake_boy még két hasonló darabot készített, ám ezek nekem kevésbé tetszenek, bár lehet ti beleszerettek. Az egyik az Opera, a másik pedig a Dana nevű testvér.


MTS Aliasnak köszönhetően pár alapjátékos fotel és kanapé kapott családot. Az első körben például egy háromszemélyesnek született egy kétszemélyes és egy fotel testvére, valamint egy alap fotelnek kanapéja. A másik letöltésben egy kényelmes nyugágy fotel és kanapé verziója szerepel.


MTS MsBarrows két méretben gyártott kanapét az alapjáték színes-szögletes foteléhez. Ezek a darabok garantáltan visszaadják a játék alap hangulatát és használhatóvá teszik azokat a foteleket, amiket eddig nem mindig tudtunk hová tenni.


Egy fiatalos nappaliban tudnám elképzelni MTS Purlepaws színes, egyszerű kis puffjait. Most találtam meg, és azonnal le is töltöttem.


A puffokról jutottak eszembe a babzsák fotelek. Az Egyetemmel jött a bútordarab, Anna pedig egy halom csodás színt kreált hozzá. Érdemes egyébként átlapozni a blogot, már csak a képek miatt is. Viszont számos más tárgyhoz található még hasonlóan sok színváltozat, például ehhez az alapjátékbeli kanapéhoz.



Így a végére már csak egyetlen szépséget mutatnék. Van egy Sims in Paris nevezetű oldal, ahol csodaszép bútorokat lehet találni, ám cseppet sem abban a formában, amiben én szeretem. Viszont MTS Miuki készített pár eszméletlen jó átszínezést ehhez a kanapéhoz, amit már nekem is muszáj volt letöltenem.


Ezek után talán le se tagadhatnám, hogy szeretem a színeket! Hamarosan jön a következő bejegyzés, amelyben kávézó- és tárolóasztalkákat, valamint könyves polcokat fogok mutogatni szép számmal. Ki imádja még a nappalit rajtam kívül?