2013. október 5., szombat

Rendezzük be! - Étkező a finom vacsorákhoz

Számomra az ebédlő, mint helyiség, mindig is kicsit mostohagyerek volt. Ritkán kap igazán külön teret magának, mindig kapcsolódik valahová, többnyire a konyhához vagy a nappalihoz. Sőt, esetenként konkrétan a konyhában van. A családi házakban bőven van lehetőség külön is kialakítani őket, de sosem ragaszkodtam az ajtóval elválasztott étkezőkhöz. Anita és Martin sem, így születhetett meg ez az egységes, mégis külön-külön térben, ajtó nélkül, de mégis elválasztott étkező.

A berendezéshez használt kódokat ITT találjátok, a segédelemekről pedig ITT olvashattatok korábban.


A padlólap egységes, ez kapcsolja össze a két teret, ám a falburkolat eltér, így biztosítottam a fal és ajtó nélküli elválasztást. Az étkező a sok ablak miatt elég világos. Miért éppen téglafal? Először a konyha zöldjét szerettem volna folytatni, de túl monotonnak tűnt. A beltérbe burkolt téglafal viszont izgalmas, kicsit kopottas hatást kelt, barátságos bútorokkal nagyon fiatalosnak és otthonosan hat.


Az étkező két legfontosabb eleme az asztal és a székek. Színben a konyhabútorhoz harmonizálót választottam. Elhelyezésüket tekintve nem muszáj ragaszkodnunk az eredeti négyzethálóhoz. Ha további négy részre osztjuk a hálót a Paloták és Parkok kódjának segítségével, akkor is tudják majd használni a simek. A képen például az asztalom az étkező közepén van a felosztott négyzetháló segítségével. Hogy ez valóban így legyen, figyelni kell a szék elhelyezésére. Nagy segítség lehet, hogy ha négyzetháló mintája van a padlónak, amin elhelyezzük a tárgyakat. Az asztalt bárhová tehetjük, hogy ha van elég hely körülötte a székeknek. Az ülőhelyeket pedig az asztalhoz alkalmazkodva kell letenni. Elsőnek mindig az asztal négyzetébe illesztem a széket, és onnan "tolom ki". Ez pontosan négy lépést jelent. Így élő módban a szék betolódik az asztalhoz, és a simek le tudnak mellé ülni.


Világítás tekintetében mennyezeti lámpát javaslok. Ezt is az asztal fölé, hiszen itt a lényeg. Azt kell látniuk, amit esznek. Itt is a korábbi kód segítségével tettem a lámpát pont középre. Ha hangulatvilágításra vágyunk, akkor az az asztal közepére érdemes tenni, az oszlopok vagy terítők segítségével.


Innentől kezdve már minden csak a dekoráláson múlik. A legegyszerűbb, ha függönyöket teszünk az ablakra, sokat segít az otthonosság érzetének elérésében. Másoktól csentem el és szinte mindenhol alkalmazom a dupla függöny ötletet. Eredetileg egy függönyt tehet az ember az ablakra, ez esetben a már korábban is látott alumíniumredőnyt választottam. Ha be van kapcsolva a move_objects on kód, akkor a már felfüggönyözött ablakon is elfér még egy. Többnyire a Holy Simoly elegáns függönyét használom, elég sok színben elérhető.


Dekorálásra alkalmas az asztal is. Többnyire az oszlopokat használom, hogy biztosan lehessen majd enni is az asztalnál. Elférnek itt a vázás virágok és a fűszertartók, de bármilyen már kisebb tárgy is. Túl nagy dolgokat nem érdemes tenni. Egyrészt furcsán mutatnak, ráadásul engem zavar, ha a simek nem látják egymást evés közben a dekorációtól.


Virágok és növények máshol is elférnek az étkezőben. A szimpla cserepeseket is fel lehet dobni, hogy ha két különbözőt egymásba illesztünk. A képen például egy virágtalan növénybe tettem egy cserépnyi Liliomot, sokkal jobban mutat. De ezt el lehet játszani maga és alacsony növények társításával is.


Anita és Martin étkezőjében nincs olyan szabad fal, ahol jól mutatna egy tálalószekrény, ráadásul a helyiség se túl nagy, így nem is érdemes zsúfolta tenni egy böhöm nagy szekrénnyel. Ilyenkor jól jönnek a kisebb szekrények, asztalok. Jelen esetben egy IKEA darabot választottam. Itt is helyet kapott egy orchidea - ha még nem tűnt volna fel, Anita imádja őket. A hifi nem létszükséglet, de a halk zene kellemes hangulatot teremt majd egy-egy baráti vacsora alkalmával.


Ez az étkező tökéletes példa arra, hogy nem kell sok ahhoz, hogy a mostohagyerek is tündököljön. Az otthonos hangulat fokozható még több növénnyel, szőnyeggel az asztal alatt, vagy képekkel az üres falakon. Akik szeretik a nagy tereket, bárpulttal is kitölthetik az étkező egyik szabad sarkát.



Itt még a vacsora is sokkal finomabb!


A következő lépés a nappali berendezése lesz. Jelenleg ez tölti be a hálószoba funkcióját, de hamarosan ez is megváltozik majd - amint megérkezik a rég megrendelt ágy.

Ki kíváncsi már? : )

3 megjegyzés:

  1. Jaj, csak záporozik a sok ötlet a fejemben! Köszönöm! Mindig segítesz! Szuper! ;)

    VálaszTörlés
  2. Ennek nagyon örülök! A megvalósult ötletekről küldhetsz esetleg pár képet, ha gondolod, kíváncsi vagyok miket ihletek! : )

    VálaszTörlés