2013. szeptember 17., kedd

Házak, házak és házak

Ezernyi kattanásom egyike, hogy szinte sosem töltök le házakat, épületeket. Jobban szeretek mindent magam építeni, így például elég ritkán használom a játékkal jött telkeket is. Ennek több oka is van, első sorban az a rengeteg kéretlen tartalom, ami egy-egy családi házzal járhat és nekem semmi szükségem rá. Viszont az is igaz, hogy nagyon kevés házat építek saját kútfőből. Rengeteget inspirálnak simses és nem simses képek, alaprajzok építés és berendezés tekintetében is. Viszont azt is tudom, hogy a játékosok java nem szeret házépítéssel vesződni, amit meg is értek, így mutatok nektek pár igazán takarosat, amik alapján már én is építettem, vagy építeni fogok.

Mint már korábban is említettem, a Mod The Sims az egyik legnagyobb (regisztrációhoz kötött) kincsesláda. Napestig sorolhatnám a kiemelkedő alkotókat és feltöltéseket. Ezúttal házakat fogok mutogatni.

Elsőnek joandsarah77 alapházait említeném meg azoknak, akik jobban szeretnek egyszerre egy, maximum két karakterrel játszani. Ebben a letöltésben három takaros, két szobás, egyedi tartalmaktól mentes házat találhattok. Mind maximum 10.000 simoleonba kerül, tehát tökéletes induló egy fiatal párnak. Az adatlap szerint minden kiegészítő és cuccok csomag kell hozzájuk, de ha ez akadályt jelent, szerintem akkor is könnyű megépíteni őket.


A következő takaros ház tervezője levjen, aki egyébként a Sims 3-ba is épített pár szépségeket, az érintetteknek érdemes végignézni az adatlapját. Visszatérve a Sims 2-höz, én egy két szintes, egy szobás házat emelnék ki nála, ami a tetőtér apró átalakításával két szobás is lehetne. Az Egyetem, Éjszakák, Vár az üzlet! és az Évszakok kiegészítőket igényli a letöltés.


Házak tekintetében allison731 az egyik kedvenc alkotóm az oldalon. Az első ház, amit tőle ajánlanék, tökéletesen illik egy kisvárosba, de akár egy erdő melletti faluba is. Kellemes színek, csodás tetőtéri kilátás az egyetlen hálószobából... Barátságos, idős házaspárnak tudom elképzelni a Green Willow névre hallgató otthont.


Az előző szomszédságában, egy kisebb család otthonaként állhatna a Greenlee ház. A két szinten három szoba kapott helyet és már az előkertje is hívogatóan aranyos! A házhoz két fürdőszoba és egy garázs is tartozik. Minden kiegészítő és cuccos szükséges a letöltéséhez.


A készítő harmadik - általam választott - háza már valamivel nagyvárosibb, de én még ezt is inkább egy békés, kertvárosi utcában tudnám elképzelni. Itt is van garázs, két fürdő és az emeleten két hálószoba. A sötét színek miatt inkább fiús ez a Nora-Blanche ház. Ehhez is szükség van minden kiegészítőre és cuccos csomagra.


Egyértelműen sarah*rose a kedvencem Mod The Simsen, ha házakról van szó. Alig bírtam kiválogatni a legjobbakat! Kínkeserves nyüszítés és tanácstalanság közepette szűkítettem le a kört. Itt már azért jócskán van egyedi tartalom. Többnyire minden nagy kiegészítőt, és elég sok cuccos csomagot is igényelnek a házak. Az adatlapokon egyébként mindent megtaláltok erre vonatkozóan.

A Folyópart út 12 csak kívülről tűnik szürkének és unalmasnak. Két szint, négy hálószoba, egy méretes konyha és a garázs mögött még (funkcióját tekintve felesleges) mosókonyha is található a házban. A hátsókert ugyan nem túl nagy, de hangulatos és tökéletes helyszíne a pihenésnek, vagy egy nyáresti grillpartinak.


Azonnal levett a lábamról ez a mesés lila ház, a Bodza út 85. Mélygarázs és pince, külön nappali és TV szoba, az emeleten pedig mindhárom hálószobához tartozik saját fürdő. Eszméletlen ház, és - ugyan magam ellen beszélek - a berendezés is meseszép! A hátsókertben még egy medencének is jutott hely...


Következő kedvencem nem csak azért került ide, mert zöld. Pedig ez is éppen elég indok lenne... : ) A formája miatt kicsinek és takarosnak tűnik, de közben rengeteg minden van benne. A pincében többek között jutott hely moziszobának, a földszinten a nappali, étkező és konyha kivételével még egy dolgozószoba is van, és az emeleten mindkét szobához külön fürdő jár. Na meg persze imádom a mini balkont az emeleten! Itt se bűn, ha meghagyjátok a berendezést, főleg az étkezőt, mert az úgy gyönyörű, ahogy van! Lazán beköltöznék a Spárga sugárút 759-be!


Az utolsó ház a készítőtől a Little Blue House, ami a neve ellenére azért elég nagy ház a maga három hálószobájával. Az emeleten két fürdő, a földszinten pedig a nappali, a konyha, az étkező és a fürdőszoba mellett egy garázs is helyet kapott. Leginkább az elrendezése tetszik, hogy L alakú és a bejárati ajtó nem közvetlen az útra nyílik.


Az utolsó Mod The Simses alkotó, akit ajánlanék házak tekintetében, az egy régi kedves ismerősöm, StellRien. Mindkét játékba épített már, és berendezni is nagyon tud! A kedvencem tőle a képen látható álomotthon, a Tropicalluxe II. A kert álomszép, az a kedvencem, de a ház többi része se semmi. Négy hálószoba és több fürdőszoba is van, szóval nagycsaládosoknak is kiváló. Fontos tudni, hogy tengerparti telek, szóval a Jó utat! és egy vízparti hely feltétlenül szükséges hozzá, ahogy egy halom más kiegészítő és cuccos csomag is.


Mielőtt elaludnátok, átlépnék még egy Feenwald nevű oldalra, ahol számos más szépség ellenére most a házakat emelném ki. Ugyan eddig egyet se töltöttem le, de minden hasonló típusú házam ezek alapján épült. Kedves amerikai kisváros vagy kertváros képét idézik a házak, pont egy ilyen utcát álmodtam én is a városomba. A Cherry Blossom Lane házai egyben, de akár külön-külön is letölthetőek. Mindet imádom valamiért. Többnyire jellemző a hatalmas konyha és a 2-3 hálószoba az emeleten.


Hát ennyi lenne! Nem véletlen, hogy házakat válogattam nektek, hamarosan lépésről-lépésre berendezek majd egyet. Addig is böngésszetek és válasszatok magatoknak kedvencet. Na meg persze mutassátok meg, hogy mások is örömüket leljék az általatok talált házacskákban és palotákban!

2 megjegyzés:

  1. Szia en csak azt szeretneem kerdezni hogy ezeket a hazakat lehet a sims 3 evszakokba is?
    Mert nekem az van.

    VálaszTörlés
  2. Szia! Nem, ezek a The Sims 2 játékba letölthető házak. Viszont ha megnézed az adatlapokat, akkor az ott látható felülnézeti képek alapján Te is megépítheted magadnak, bármelyik játékban. :)

    VálaszTörlés