2013. szeptember 14., szombat

Alapok II. - Segédeszközök használata

Egyáltalán nem volt véletlen, hogy tegnap pont a kedvenc kacatjaim lelőhelyét tártam fel. Ma megmutatom, hogyan lehet még a korábbinál is tovább csinosítgatni egy-egy szobát. Alapvetően a rendes, tiszta, kacatmentes házak is ugyan úgy lehetnek otthonosak, de én egyszerűen megveszek a rumlis terekért, ahol minden kicsit szét van dobálva, mint ha éppen most tette volna le a simsem a kávésbögrét vagy az újságot, és minden nap szüksége van a konyhapulton a fűszertartókra.

Nézzük, hol tartottunk. Az alakuló nappali már így is egész kellemes olyan simeknek, akik nem szeretik a kacatokat és a rendetlenséget. De az enyémek nem olyanok! : )


Általában mielőtt bármit is tennék, mindig beírom a kódablakba a korábban már említett kódokat:
move_objects on
boolProp allow45DegreeAngleOfRotation true
setQuarterTilePlacement on

Mivel már adott a szoba, így a következő lépés, hogy megmutatom az elsődleges és legkönnyebben használható segédeszközömet, amivel kávézó- és étkezőasztalokat, valamint éjjeli szekrényeket szoktam roskadásig telepakolni. Két méretben tölthető le, magas asztalokhoz ITT és alacsonyakhoz ITT. A katalógusban a pakolófelületek között, az egyéb kategóriában találhatóak, játékban pedig így festenek.


A tárgyakat a tetejére kell rakosgatni, majd a kis oszlopokat az asztalba illeszteni. Hogy minden sarokra tehessek valamit, tovább osztottam a négyzethálót. Mivel a kódot már az elején bekapcsoltuk, így most csak a Shift + F billentyűkombinációt kell lenyomni.


Ezeket is ugyan úgy lehet 45°-ban forgatni, mint minden más tárgyat. Ha minden a helyén van, akkor átlátszóra kell színezni, és már kész is a dekorálás. A kicsi és a nagy oszlopok is 5 simoleonba kerülnek, az átszínezésük pedig 15 simoleonba, mint minden más tárgynak.


Kész is a nappali egy délutáni teázáshoz! Természetesen ha több növényt, néhány újságot vagy apró dísztárgyakat teszünk le, akkor hétköznapokon is megállj a helyét.


Mint ezen az éjjeli szekrényen. Virág, az este félbe hagyott napló és egy ébresztő óra. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy az órát így is ki tudják kapcsolni (várom az erre vonatkozó tapasztalatokat), ugyanis többnyire csak dísznek teszem le, nem szokták használni a simjeim. Ha azonban az asztalka külső felére tesszük, akkor biztosan nem jelent nekik akadályt. Ugyan ez a helyzet a telefonnal is.


Asztalokat is díszíthetünk ezzel a módszerrel. Akár olyan tárgyakat is le lehet tenni, amitől egyébként nem tudnák letenni a tányért és rendesen enni. Viszont az a veszély is fennáll, hogy így az asztal közepe továbbra is szabadon áll és rátehetik például a kiürült kávésbögrét, ami elég viccesen néz ki... : ) Asztalok gusztusos, változatos megterítéséhez ITT találhattok tőlem egy bővebb tippet.


Telepakoltuk az asztalokat és az éjjeli szekrényeket, de mi van a konyhákkal? Már tudjuk, hogy pultonként letehetünk három díszítőelemet (oda is fér még kettő, ahol háztartási gép van), de mi a helyzet akkor, hogy ha még ennél is többet szeretnénk? Erre javasolnám megoldásnak az ismerőseim körében rettentően népszerű és közkedvelt "terítőcskéket". Ahogy a letöltésben is látszik, elég sok funkcióval rendelkező verzió van, berendezéshez alapvetően a lilák felelnek meg, abból is a kisebbeket szeretem jobban. A letölthető fájlok listáján a Standard-Shiftable- Shelves-AL.rar nevezetűre kattintsatok.


Ahogy a képeknél a falon, ezeket is lehet mozgatni az Ő és Ú betűk segítségével. A letöltés mintaképében nagyjából kivehető, hogy melyik árnyalat milyen bútorokhoz igazítható, de sajnos nem minden esetben ilyen egyszerű a dolog... Ahogy a képen is látszik, a konyhapulthoz illeszthető darab vagy túlságosan kiemelkedik, vagy túl mélyen van.


Erre nagyon egyszerű a megoldás. Ha a lehető legmagasabbra mozgatjuk a terítőt, vagyis addig nyomkodjuk az Ő betűt, míg már nem mozdul tovább, akkor megváltoztatjuk az alap elhelyezkedését. Picivel lentebb csúszik az alapállapot, így minden újabb lefelé tett lépésnél egy kicsit lentebb lesz majd a teteje. Így elérhetjük, hogy pontosan szintben legyen a konyhapult felületével.


Hasonlóképpen az oszlopokhoz, erre is rá kell tenni a tárgyat, majd beleilleszteni a bútorba, amire terveztük a dekorációt. Működik minden kóddal. A tárgy maga 1 simoleonba kerül, az átszínezése átlátszóra ugyan úgy 15 simoleon.


Ahogy a padlón, itt is könnyen ütközhetünk akadályokba. Jelen esetben akárhogy forgattam tárlólóüvegeket, mindig belelógtak valamibe. Ekkor kapcsoltam be a korábbról már ismert, kiegészítők nélkül is használható boolProp snapObjectsToGrid false kódot. Ezzel és a 45°-os forgatással már bármit szabadon elhelyezhetünk a pulton.


Mennyivel jobban néz ki így a sarok, mint ha csupasz lenne!


A terítőcske további haszna, hogy nem foglaljuk el vele a pultot, tehát a siemek össze tudják darabolni a vacsorához valót annak ellenére is, hogy további tárolóedényeket pakoltam az egyetlen szabad felületre.


A mütyürök elhelyezésével kapcsolatban már csak egy hasznos modot tudok mutatni. INNEN letölthető egy olyan segítség, amivel a bútorok azon részeire is lehet tárgyakat tenni, ahová eredetileg nem lehetett. Ilyen például a szekrények teteje vagy az íróasztalok és kávézóasztalok polcos részei. Elég hasznos, bevonhatjuk az eddig kihasználatlan területeket anélkül, hogy a terítőkkel kellene vacakolnunk.

Remélem ezt a tippet is hasznosnak találtátok, és most már ti is teli tudjátok pakolni apró díszekkel az otthonokat. Sok sikert! Kíváncsian várom (akár képek formájában is), hogy mire jutottatok.

A kódok kikapcsolása:
move_objects off
setQuarterTilePlacement off
boolProp allow45DegreeAngleOfRotation  false
boolProp snapObjectsToGrid true

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése