2013. december 15., vasárnap

Rendezzük be! - Hálószoba a szép álmokhoz

A fiataloknak sajnos elég lassan készült el a hálószobája, hosszú hetekig dobozok és párnák között aludtak. Na de most már minden a helyére került. Lássuk!


Burkolatok szempontjából ugyan azok a színek és anyagok kerültek felhasználásra, mint a nappaliban. Az alap a zöld, amit megbont a téglafal. Szobákba a parketta és a padlószőnyeg a legideálisabb választás, ide az előbbi került. A falakon is variáltam kicsit, elválasztásra került a sokszög, ahol a háló kapott helyet, így egyenesen egy öltözőhelyiségbe nyitunk, ahová került még egy ajtó, hogy innen is át lehessen járni a fürdőszobába.


Az alap hálószobai bútorok mind az IKEA áruházból jöttek, viszont a színük egyedi. A legfontosabb az ágy és a ruhásszekrény. Szerencsére a simeknek akármekkora szekrény megteszi, bármekkorába belefér a rengeteg ruhájuk. Nekem szokásom éjjeliszekrényt is mindig tenni. Erre is kerülhet a lámpa, viszont most a falra szerelt megoldás tetszett jobban. Ez egy alapjátékos darab, a színeit letöltöttem.


A függönyök a nappalit idézik, sötétítő és fényáteresztő. Valamint bekerült egy kanapé, ami szintén alapjátékos, csak a színe egyedi tartalom. Ez nem elengedhetetlen bútor a hálószobába, de az üres tereket kitölti, itt is lehet heverészni, olvasni, és türelmesen várni, hogy Anita végre elkészüljön...


Az üres falakat mindig egy-egy jól megválasztott kép dobhatja fel, ahogy itt is. Az éjjeliszekrényt nem dekoráltam túl, Martin mellett ébresztőóra van, Anita pedig ide is szeretett volna egy orchideát. Más esetben, mikor a szekrényen állnak a lámpák, az oszlopocskák segítségével tehetünk le más tárgyakat. Többnyire órát, növényt vagy könyvet szoktam, de itt is elférnek az apró kacatok.


A fehér ágynemű egy kiegészítővel jött, de ezt nehéz megállapítani, hogy melyikkel. Úgy rémlik, talán a Jó utat! darabja, de javítsatok ki, ha tévedek. A fehér mellé bármilyen takaró jól mutat, most ezt a színes-baglyosat választottam. A díszpárnákat is szeretem az ágyra rakni. Kicsit olyan hatása van, mint ha csak félig lenne beágyazva, és alvás közben elég furán mutat, mert kilóg alóla a takaró, de semmiben sem zavarja a simeket, nincs útban.


A szekrényre az ifjú pár első közös fotói kerültek, és egy virág. Ruhákat, cipőket is lehet ide pakolni, de Anita jobban szereti, ha mindennek megvan a maga helye.


Az ablakok alatti terület sem lett túldekorálva. A kanapé kapott egy párnát* és került ide egy fikusz, hogy barátságosabb legyen. Az ablakok miatt a kilátás dekorál. Esetleg növényekkel lehetne telepakolni.


Ugyan a komód is elég lenne, de én szeretek annyi szekrényt tenni a szobákba, ahány sim lakik bennük. Így sosem áll senki sem hisztizve a másik mögött, hogy nem fér oda a ruháihoz. Ráadásul ennek a beépített szekrénynek az ajtaja tükrös is, így szépítkezéshez is használható. Sokat gondolkodtak a lakok, hogy mi kerüljön az üres falra. Anita szeretett volna egy fésülködőszekrényt, de aztán rájött, hogy a kozmetikai cuccainak a fürdőben is van elég hely. Még egy kanapénak nem volt értelme, így kerültek be végül a BILLY polcok. A szőnyeg az Éjszakákkal jött, de ha mégse ismerős, az nem véletlen, mert ez egy átszínezés.


A polcokra Anita holmijai kerültek, és egy növény. A táskát terítővel raktam a polc ezen részére, a többi tárgyat pedig az M betű lenyomásával helyeztem a megfelelő helyére, ahogy azt egy kedves olvasó, Mazsola javasolta. Így valóban könnyebb, mint a korábbi módszeremmel, köszönöm! : ) A táska, a pulcsik és a karkötők, valamint a farmer is egyedi tartalom.


Az alsó polcra mindent elnyelő tárolódobozok kerültek és néhány cipő.


A megmaradt üres falra, az ajtók közé a nappaliban lévő képsorozat ötödik darabja került és pár növény, virág. Az üres sarkokat mindig jó ötlet növényekkel feltölteni, mert életet visznek a szobába.


El is készült a hálószoba! A folyosóról egyből ide lépünk be.


A hálórész egész vidámra sikerült, de szerencsére nem túl harsány.



Anita és Martin ugyan már elég fáradtak voltak a sok szőnyegen átforgolódott éjszaka után, mégis késő estig beszélgettek új ágyukon heverészve.


Már csak a fürdőszobák várnak egy kis csinosításra, és ezt követően tavaszig szünetelnek a felújítások. Addig is álmodjatok mindig szépeket! : )

*A párna a fent linkelt szett letöltésével szerezheted meg. Ha nincs szükséged a többi tárgyra, akkor a letöltés kicsomagolása után csak az alábbi fájlokat tedd a játékba, ezek két méretű, mintás és színes darabok:
Suza_Mesh_Loft_Living_Floorpillowbig
Suza_Mesh_Loft_Living_Floorpillowsmall
Suza_Rec02_Loft_Living_Floorpillowbig
Suza_Rec02_Loft_Living_Floorpillowsmall
Suza_Rec03_Loft_Living_Floorpillowbig
Suza_Rec03_Loft_Living_Floorpillowsmall
Suza_Rec04_Loft_Living_Floorpillowbig
Suza_Rec04_Loft_Living_Floorpillowsmall
Suza_Rec05_Loft_Living_Floorpillowbig
Suza_Rec05_Loft_Living_Floorpillowsmall

6 megjegyzés:

  1. De ó lett! :) Nagyon szép! Megkérdezhetem honnan van itt a végén Anita haja? :))

    VálaszTörlés
  2. Ja, meg amit már nagyon-nagyon régen megakartam kérdezni, hogy ugye a Mysimsen van a Szappanbuborék szerelem és ott Erikának a hálóinge honnan van? Na meg itt Anita pizsije? :)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm! : )

    Hűű, hát a haj egy megszűnt oldalon volt, és a könyvtárában sem találom, de feltöltöttem, ahogy Erika egyik pólós hálóruháját is (ugyan onnan van). Ha nem erre gondoltál, akkor szólj nyugodtan.
    A haj és a pólós hálóruha: http://data.hu/get/7214644/Haj_es_haloruha.rar

    Anita pizsije pedig innen tölthető le: http://www.modthesims.info/download.php?t=295363

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm! :) A hajat sajnálom, mert nagyon szép, de a hálóruhákat köszönöm! :)

    VálaszTörlés
  5. A haj is benne van a pizsis pakkban. : )

    VálaszTörlés