2014. május 3., szombat

Koncz Erika lakása

Talán már sokan ismertek, nem nagyon változott, mióta véget ért a Szappanbubi forgatása...

Miután Erika és Miklós hivatalosan is elváltak, a nőnek kellett szüleitől egy kis anyagi támogatás, hogy lábra tudjon állni, és meg tudja venni azt a kétszobás, első emeleti lakást, amiben jelenleg is élnek az egyetemre készülő Vivivel. Azóta a nő egyenesbe jött, sőt, sikert sikerre halmoz mind művészként, mind fotósként. A szerelem is újra rátalált, ám mióta nem csak Endre, hanem a férfi fia, Erik is velük lakik, kicsit szűkös lett a hely, felújításért kiált. Vivi szobájából hamarosan fiúbirodalom lesz, és a nappalira is ráfér egy kis ráncfelvarrás. Jelenleg viszont így fest, kicsit lányosan, kicsit zsúfoltan... de teli szeretettel.


Egy belvárosi lépcsőházban található, az első emeleten. A házban lakik egyébként Vivi két volt osztálytársa, köztük legjobb barátnője, Réka is.


A lépcsőházból az előszobába lépünk, innen nyílik minden helyiség.


Balra Erika szobája található, szemben Vivié, az L alakú folyosó végében pedig a fürdő.


Jobbra rögtön a nappaliba jutunk, és itt már ki is derül, hogy a lányok kedvenc színei a zöld és a kék.



A nappalit és a konyhát összekötő falszakaszon található a legtöbb fénykép. A lakás több pontján is ütközünk Erika által festett képekbe, és itt-ott Vivi rajzai is ki vannak tűzve a falra.


A nappali és a konyha között éldegél Maci. Nevét a pandákra emlékeztető fekete-fehér bundája miatt kapta.


A konyhában is a zöld az uralkodó szín.



Erika szobájában se más a helyzet, itt is minden zöld, viszont már feketével párosul. Endre beköltözésével felszereltek néhány polcot, de ennél azért többre lesz szükség, jelenleg épp hogy be lehet csukni a ruhásszekrény fiókjait, és az ágy alatt is jócskán van doboz...




Erika erkélye a ház játszóterére néz, itt kapott helyet a legtöbb virág.


Vivi sokat gondolkodott, milyen színű legyen a szobája fala, végül a sárga mellett döntött. Ez persze mit sem változtat azon, hogy a kék a kedvenc színe, de falain inkább valami vidámat szeretett volna látni.


Bútorai többsége valószínűleg majd vele költözik az egyetemi albérletbe, így Erik új bútorokkal veheti birtokba a szobát. Az előzetes interjúk alkalmával kiderült, hogy a falak mindenképp kékek lesznek, minden más még képlékeny.



Vivinek is van erkélye, de ott nincs sok minden. Erika régi rajzasztalát tárolják csak ott, mert máshol nincs neki hely a lakásban.


Meg kell hagyni, a fürdőszoba tényleg nagyon lányos, talán ezzel is kezdenek majd valamit a felújítás során...



A kis csapat egyébként nem rég érkezett haza a nyaralásból. Hamarosan itt az ősz, Erik iskolába megy, Vivi elköltözik és egyetemre fog járni... Nehéz lesz visszazökkenni a hétköznapokba.


Ezzel a lakással majdnem körbe is jártuk a családot, egyedül Vivi apja, Miklós maradt ki a sorból. Hamarosan az ő otthonában is szétnézhettek majd.

7 megjegyzés:

  1. Szia!
    Egy új olvasód vagyok, aki két nap alatt elolvasta az összes bejegyzésedet! Nagyon tehetségesnek tartalak! (: Azonban lenne egy kérdésem. Több bejegyzésedben is láttam már és azóta is egyre jobban piszkálja a csőrömet. Hogyan tudják a sim-ek saját képeiket kirakni a falra? *-* Válaszodat előre is köszönöm! (:

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Köszönöm, kedves vagy! : ) Jó gyorsan átlapoztad!

    Röviden: Az Egyetem kiegészítővel jött egy karrier jutalomtárgy fényképezőgép. Azzal azonnali családi fotó készíthető, a gép egyből "előhívja" és elvehető, mint a festmény a festőállványról. A Jó utat kiegészítővel pedig minden sim számára elérhető egy "kézi kamera" melyet egymásra vagy az irányított simre kattintva a "fényképezzen" opcióval lehet előhívni. Ezek a képek oda kerülnek, ahová az általad, belső kamerával készült fotók, a családi albumba. A számítógép segítségével lehet őket megrendelni egyesével. Egyébként szándékomban áll majd készíteni egy bejegyzést, ami kifejezetten a családi fotók készítésével és dekoratív elhelyezésével foglalkozik majd.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon köszönöm a válaszodat! (:

    VálaszTörlés
  4. Nagyon hangulatos, hogy az ablakon kinézve még ott van a többi bérlakás, ház!!! Imádom! Rengeteg idődbe telhetett mindent így összehozni. :)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm, kedves vagy! :) Apránként épült minden.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Le a kalappal a türelmedhez! :) Volt egy idő, amikor én is megpróbáltam egy ilyen környéket összehozni, csupa saját családdal, saját házakkal, de hiába, nagyon sokáig tartott és inkább a végeredmény érdekelt, mint a készítés (hiába volt mindenre ötletem), meguntam és feladtam.

      Törlés