2014. április 13., vasárnap

A Gerzson ház

Koncz Zsuzsa és Gerzson Ferenc az egyetemen ismerkedtek meg, mikor a programozónak készülő, másodéves srác már nem tudott tovább beszállni barátaival közös albérletükbe, és inkább kollégiumba költözött. Történetesen pont abba, hol a gólya Zsuzsi és barátai is laktak. Nem sokáig kerülgették egymást, rövidesen egy szobán osztoztak.

Feri jelenleg egy számítógépes játékokat gyártó cégnél dolgozik, Zsuzsa pedig néprajzkutató és több híres könyv szerzője, melyekben különféle kultúrák szokásait, életét mutatja be. Így nézve elég különbözőek, hiszen a férfit inkább a számítógép és az irodája vonzza, addig a feleséget a nagyvilág. Voltak is ebből adódó konfliktusaik, de mára mindent tisztáztak, újra szent a béke.

Fiaik már nagyok: Ádám hamarosan végzős egyetemista, Tamás pedig nem rég érettségizett. Jelenleg már csak a kisebb Gerzson lakik otthon, ennek köszönhető, hogy nem rég hatalmas házukat lecserélték egy kisebbre, ami később kettesben sem fog üresnek tűnni.

Tomi, Ádám, Zsuzsa és Feri

A színvilág valószínűleg nem mindenkinek nyeri majd el a tetszését, ugyanis kívül-belül is elég komor. A háziasszony kedvenc színei a piros, vörös és a bordó árnyalatai, a családfőé pedig a fekete és a szürke. Ezen felül szeretik a modern formákat, így az utcafront nem is igazán tükrözi az ízlésüket, az csupán a városkép miatt ilyen.



A lakásban azért bőven találni olyan bútorokat és dekorációt, amit Zsuzsa szerzett be egy-egy utazása során. Egyértelműen kijelentetjük, hogy leginkább a keleti kultúrák vonzzák.


A nappaliban található a legtöbb szuvenír, a polcrendszer direkt ezek kiállítására lett kialakítva.





Az előszobából jobbra nyílik az étkező és a konyha. Innen lehet kimenni a kertbe is, illetve csigalépcső vezet az emeletre.





A földszinten található még egy mellékhelyiség, és Zsuzsa aprócska dolgozó szobája.


Az emelet jelenleg nem túl tágas, most még két szobára van osztva. Miután Tomi egyetemre megy, tervben van az átalakítás: egybe nyitják az egész felső szintet, így lesz hely bőven mindennek, többet között a halom régi fénykép is szebb kompozícióba kerül majd... A hely szűke miatt a fürdőszobát se tudtam érdemben lekapni, sajnos.



A ház legnagyobb színfoltjának is lehetne nevezni Tomi szobáját, ahol ugyan szintén végigfut a fekete, de élénk zölddel párosul.



A fotón Tomi és Vivi szerepelnek még kisgyerekként.


A hátsókertből nézve már egy modernebb ház köszön vissza.


A medence túloldalán kerti ház áll. Jelenleg bárként funkcionál, de ez nem a végleges állapot. Egy kisebb átalakítás után nyitottabbá válik, és itt kap majd helyet a garázsban pihenő kerti grill.



Ez sajnos nem sikerült olyan szépen bemutatni, mint az előző két házat, de amint Tomi is kirepül, és megtörténnek a tervezett átalakítások, ismét hozok majd képeket! Addig is jön majd Erika lakása...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése