2013. október 29., kedd

Rendezzük be! - Kényelmes nappali

Végre elérkeztem a kedvenc helyiségemhez, a nappalihoz. Számomra mindig ez a szoba adja meg egy ház vagy lakás alaphangulatát. Ahogy az életben, a valóságban is minden itt történik napközben. Kikapcsolódás, szórakozás, pihenés, családi ügyek, baráti összejövetelek... Az élet fő színtere! Ezért aztán azt lehet ide bezsúfolni, ami csak tetszik és fér. A szórakoztató elektronikától kezdve a hobbikon át a könyvekig mindent. Simán elfér a minibár és ha nincs máshol hely még az étkezőasztal is. Lássuk milyen lett Anita és Martin nappalija!

A berendezéshez használt kódokról és segédelemekről ITT és ITT olvashattatok korábban.

Összesen egy régi IKEA kanapét és egy állólámpát hoztak magukkal, na meg persze pár növényt és személyes tárgyaikat dobozokba csomagolva.


A nappaliban az étkező színei térnek vissza. A fal zöld, néhány helyen tégla. A ferde fal ablaktalan szakasza és az új ablak fala esztétikai okokból kapta ezt a burkolatot. Ez feldobja a szobát, nem lesz csak monoton zöld. A képen nem látszik, de az alsó két kocka széles szakaszon lesz a TV, mögé szintén tégla került, ez már a funkciót hivatott kicsit kiemelni. A parketta maradt az eredeti világos fa.


Eredetileg egy dupla üveges ajtó nyílt innen a kertre, de ez nem passzolt a látványba, ezért lett kicserélve a lakás többi belső ajtajához hasonlóan egy Öreg Jenkire. Elfogult vagyok, ez a kedvenc alapjátékos ajtóm. Mivel így elég sötét lett ez a sarok, kellett egy ablak. Az oszlopok* a térelválasztásban segítenek majd, tovább olvasva kiderül, hogyan.


A nappali legfontosabb bútora - szerintem - a kanapé. Ez határozza meg leginkább a hangulatot és segít kiválasztani a kiegészítőket. Egy feltűnő darab mellé már nem illik túlcifrázni a dekorációt, de egy semlegesebb, egyszerű szetthez bátrabban lehet kiegészítőket választani. Ezért is volt jó ötlet az EKTORP kanapéval költözni. A kétszemélyes testvér elengedhetetlen a baráti összejöveteleken. A bútor a Cuccok csomaggal jött, ám a színe letöltés. A kávézóasztal is IKEA, és ezzel már el is dőlt, hogy a zöld-fehér-tégla kombináció egy halvány fa árnyalttal egészül ki.


Világítás tekintetében a hangulaton van a hangsúly, így bármilyen lámpatípus elképzelhető a szobában. A kedvenceim az állólámpák. Az ülőbútorok között jól jön még egy-két tároló elem, mint a HEMNES szekrényke, aminek szintén egy letöltésnek köszönhetően lehet ez a színe. A függönyöket már jól ismeritek. A sötétítő az étkezőére rímel, a fényáteresztő otthonosabbá teszi az összképet. Fontos tudni, hogy a ferde falon lévő ablakra csak akkor passzolnak a függönyök, hogy ha ki van kapcsolva a move_objects. Először többnyire a sötétítőt teszem le, mert a másikat középre kell igazítani. Ebben segíthet a korábbi függönyös tippem.


A szórakozást a TV és a Hifi biztosítja. Ugyan a DVD-lejátszó csak látvány, mégis jobb, hogy nem üres az a polc. Ennyit az elektronikáról, a párocska jobban szeret olvasni és csendben, vagy halk zene mellett pihenni, beszélgetni


Ezért is készült ez a különleges térelválasztó a fürdőbe és a hátsókertbe vezető ajtók elé. A polcok eredetileg CD-állvánnyal lettek kitalálva, de az furcsábban állt a térben és nem is ért a plafonig, mint az oszlopok. A színes puff ugyan ránézésre nem túl kényelmes egy egész napos olvasás-maratonhoz, de mint tudjuk, a simeknél ez nem feltétlen szempont, beleszerettek és kész.


Azért választottam üres polcokat, mert több darab esetén sokkal mutatósabb, hogy ha magunk töltjük fel könyvekkel és dísztárgyakkal. Martin nem egy gyűjtögetős fajta, és Anita is inkább csak a könyveket és a növényeket szereti, így nincs sok kacatjuk. A picike Eiffel-tornyot és a zsiráfokat is ajándékba kapták egy világjáró kedves baráttól, a dobozok főként papírokat és fényképeket rejtenek, egyébként Anita csomagolta be őket szép zöldre. A tollak és a jegyzetlap jól jön majd, ha valamit gyorsan le kell jegyezni.


Egyszerű módszert találtam ki a polcok bepakolására. Elsőnek többnyire kiválasztom, miket szeretnék letenni, majd egy könnyen megfogható és törölhető tárgyat - többnyire a képen látható vázányi virágot - rakom fel a szekrény összes szabad pontjára. Ezt követően mindig csak onnan törlöm ki a tárgyat, ahová másikat is teszek helyette, így nem kell figyelnem a lerakási sorrendre, ami általában lentről fel és balról jobbra halad. Így kerül könnyen csak középre a két zsiráf és az egész sort kitöltő könyvhalom is. Ha minden a helyén, akkor csak ki kell törölni a felesleges tárgyakat és kész!


A szimpla kanapékat is fel lehet dobni pár hanyagul szétdobált párnával. A terítőcskékkel nem akadályozzák majd a simeket. A legjobb a függönyhöz és a dekorációhoz igazítani, de nekem sajnos nincsenek még szép zöld párnáim, de már a fehér is otthonosabbá teszi a szobát.


A kávézóasztalra alapból két tárgy tehető, de a korábban mutatott moddal akár három, sőt erre még több is, hiszen az asztallap alatt is van még egy polc. A változatos elrendezéshez használható a kicsi oszlop, vagy a terítők, de jelenleg így is jól mutat a gyertya*, a virág és az újságok.


A kanapé mögött egy növénykompozíció kapott helyet, na meg egy asztalka, ahol később családi fotók fognak állni. Ezek jelenleg még nem kerültek kicsomagolásra.


Számomra szinte megoldhatatlan volt a szőnyeg-probléma, ugyanis elég kényes vagyok rá. Nagyon kevésre mondom azt, hogy szép, és mivel nem lehet őket négyzethálón kívül mozgatni minőségromlás nélkül, így a lerakással is bajok vannak. Ezért is csillant fel a szemem, mikor megláttam a szegélyeket. Többféle forma és szín, ráadásul ferde elem és kétféle saroklehetőség is jár hozzá. A padlóknál kell tetszőleges szőnyeget választani, majd köré pakolászni a kívánt szegélyt. Olcsó, nincs útban és elég sok lehetőséget rejt magában végtelen sok plusz tartalom nélkül.


A szabad falakon jól mutatnak a képek, főleg a tégla háttérrel. Ez a darab például egy alapjáték átszínezés. Ahol nincs a közelben lámpa, szeretem felülről megvilágítani, hogy a sötétben is érvényesüljenek. A puff fölé kettő is került, és a két ajtó között is jól mutat hegyvidéki fotó.




Már csak egy sarok maradt hátra, az ajtó melletti. Az egyiket letudtam egy ferde falszakasszal, a másikba pedig dobozokat és növényeket rendeztem. Első sorban dekoráció, de Anita megsúgta, hogy egy halom kacat van bennük, amit nem merne sehová se kitenni, de ajándék lévén kidobni se illik. Ne tévesszen meg senkit, az ajtó is dekoráció!


Íme hát a kész nappali! Egyszerű, kényelmes, fiatalos, otthonos.




A tulajdonosok is imádják, akár csak egymást! : )


Amint megérkezik a párocska új ágya, a hálószobai munkálatok is befejeződnek végre, és nem kell többet a földön aludniuk. Igaz, Martin elmondása szerint a kemény padló jót tett a hátának, kevesebbet fáj. Valószínűleg senki sem figyelmeztette korábban, hogy hosszú távon nem egészséges a túl puha matrac...

*Az oszlopok a fent linkelt szett letöltésével kerülnek a játékba. Ha nincs szükséged a többi tárgyra, akkor a letöltés kicsomagolása után csak az alábbi fájlokat tedd a játékba:
Suza_Mesh_Loft_Living_Column1story
Suza_Mesh_Loft_Living_Column2story
Suza_Rec01_Loft_Living_Column1story
Suza_Rec01_Loft_Living_Column2story

*A kávézóasztalon található gyertyák is a Sims2Play oldaláról voltak elérhetőek, de az archívumba nem kerültek még fel, ezért feltöltöttem nektek.

14 megjegyzés:

  1. Annyiszor mondtam és még egyszer elmondom, hogy csodálatos! *-* Most már megvan az összes kiegészítőm, és cuccom szóval már letudom tölteni a házat, és biztos úgy fogom berendezni ahogy te!! :) Remélem hamar hozod a háló szobát! :))

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, azért remélem a saját stílusod is beleviszed a házba. Kíváncsian várom, ha kész lesz! : )

    Remélhetőleg hamarosan jön a hálószoba is, nagyon igyekszem, hogy ezen a hétvégén...

    VálaszTörlés
  3. Persze! És küldök róla képet majd! :)

    VálaszTörlés
  4. Már régen megakartam kérdezni, hogy honnan van Anita haja, de mindig elfelejtem! :) Szóval honnan van? :)

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. MTS-en is fent van, úgy emlékszem, de most nem találom. Egyébként egy megszűnt oldalról töltöttem le, szerencsére van könyvtára: http://files.sims2graveyard.com/maxisdreams/index.php?path=hair/

    A 16-os haj az, de ha ide kattintasz, akkor már töltheted is: files.sims2graveyard.com/maxisdreams/hair/maxistraum_haar_16.rar

    VálaszTörlés
  7. Szia! Mikor lesz új poszt? :) Nagyon várom már.

    VálaszTörlés
  8. Szia! Semmit se merek ígérni, de remélem hamarosan be tudom fejezni a következő szobát, és akkor lesz! : )

    VálaszTörlés
  9. Wow! Nagyon szép és ízléses lett a nappali! Annyira Jó! :)

    VálaszTörlés
  10. Kedves Brigi Sim!

    Van egy tippem a polcra pakoláshoz. Ha fogod a tárgyat, a polcra húzod, majd megnyomod az "M" billentyűt, a motyó a következő szabad "slot"-ra ugrik. Így nem kell sorrendet figyelni, meg idegrohamot kapni, ha egy 30 férőhelyes szekrénysorra csak két kacatot akarsz felültetni.

    Egyébként csudára élvezem a blogot. :)

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm Dani!

    Köszönöm, Mazsola, ezzel nagyon megkönnyítetted most a dolgom, ezután mindig így csinálom majd! : ) Örülök, hogy élvezed, remélem hamarosan tovább élvezheted, kicsit most kullogok magam után...

    VálaszTörlés
  12. Szia. Remélem működik még az oldal. Az elején furcsáltam a zöld falat, de te még ebből is összehoztál valami csodálatosat. Minden elismerésem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm, kedves vagy! :) Jelenleg egy elég hosszú szünetet tartok, mert nincs időm foglalkozni vele, de nagyon szeretnék még sok-sok posztot, mert rengeteg az ötletem! :)

      Törlés