2014. július 8., kedd

Csak mert szépek!

Igen, tudom, eltűntem! Elnézést! Viszont most itt vagyok, igyekszem minden listámon szereplő, rég tervezett bejegyzéshez kifotózni mindent. Hamarosan jön a Koncz-Szalai-Gerzson család utolsó lakása, nevezetesen Mikós otthona és már jó ideje tartogatok nektek pár letölthető házat is.

Most azonban azoknak kedveznék, akik a The Sims 3 játékkal játszanak. Nagyon-nagyon ritkán én is szoktam, így van pár egyedi tartalmam is, amik nélkül el se tudnám képzelni, na meg pár olyan is, ami tökéletes csemege, de csak akkor lehet hasznos, hogy ha valakinek pont erre volt szüksége.

A nem rég teljesen ingyenessé vált The Sims Resource oldalt érdemes újból átlapozni (még én sem tettem meg, bevallom félek, hogy túl sok mindent töltenék le...), hiszen az igazán szép dolgok a fizetős szektorban bújtak meg anno, de persze azért az ingyen tartalmak között is volt mit nézni. Például ezek a TV készülékek, melyek számos méretben elérhetőek, és oda pakoljuk őket, ahová szeretnénk.


Másik kedvencem az oldalról ez az asztal-polc szett. Variálható (ha jól látom, mert még nem nagyon használtam) és egyetemistáknak is legalább annyira klassz, mint gyerekszobába.


Black Peal Simsen alapból is megvannak a kedvenc alkotóim, akikben akkor sem csalódok, hogy ha a The Sims 3-ba szánt tartalmaik között nézek szét. Suza például elkészített pár jól ismert IKEA és korábban a 2-ben fellelhető egyedi ágyat. De ilyen például Jonesi is. Ez az asztalka a fogassal nagyon aranyos, tökéletes választás a bejárat mellé. Ebből a szettből pedig főleg a szekrény tetszik, de a zsiráf is nagyon aranyos.


Pocci3 bútorai fogtak még meg nagyon. Ez a bőrfotel kifejezetten elegáns, egy öreg milliomos dolgozószobájában tudnám leginkább elképzelni, amin elolvassa a napi sajtót egy pohár ital és egy szivar mellett.


A fésülködő asztal is klasszikus darab, a hozzá való ülőke pedig igazán aranyos. Egyébként is szeretem a pipereasztalokat, egy fiatal hölgy hálószobájából nem maradhatnak ki. Talán a fent említett öregúr unokájának birodalmában kapna helyet.


Ezek a kagylószékek retro és modern környezetben is jól mutatnak az étkezőasztal körül és a bárpult mögött. Őket hamarabb el tudom képzelni egy hétköznapibb simcsalád házában.


A Mod The Sims szintén kifogyhatatlan tárháza a letöltéseknek. A leghasznosabb, amit mutatni tudok, ezek a polcok. MTSLisen801 gondoskodott róla, hogy a 3-ban is bőven ki lehessen használni a szabad falakat, hogy ha nem elégszónk meg pár festménnyel.


A legelső bútordarab, amit betettem a 3-ba, nem volt más, mint az IKEA EKTORP kanapészett. Minden alap nappalibútor eltörpül mellette, pedig csak egy egyszerű vonalvezetésű, modern család, semmi extra. Hála érte MTSHystericalParoxysmnek. Egyébként is imádom az IKEA bútorokat, ez a szett pedig az egyik kedvencem a 2-ben.


Nos ennyit a bútorokról. Nem egy nagy gyűjtemény, de annál igényesebb darabokat tartalmaz. Legközelebb kacatokat hozok, hogy megtölthessétek a fent mutatott polcokat, és ha igényt tartotok rá, akkor talán a kedvenc ruháimat is megmutatom nektek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése